Virtuális kirándulásra hívlak, kedves olvasóm. Egy olyan túrára, amelyen felidézzük múltunk eseményeit. Főként a sport történéseiről lesz szó, és néha egy kis kitekintést teszünk az akkori világ egyéb eseményeire is. Erről szól ez a sorozat.
Második állomásunk
1975
Az első televíziós meccsélményemről már meséltem az előző bejegyzésben. Az első rádiós meccsközvetítésről is van emlékfoszlányom. Akkoriban nagyon praktikus eszköz volt a Szokol rádió, ami egy hordozható eszköz volt, és nálunk mindig úgy nézett ki, hogy a hátuljára volt applikálva egy vagy kettő Perion lapos zsebtelep. Ez a nagyméretű elem alapvetően nem ehhez a kisrádióhoz volt kitalálva, de vagy nem volt kapható (hiánygazdaság) olyan kisebb méretű elem, ami a készülékbe való lett volna, vagy egyszerűen csak apám gondolta úgy, hogy felesleges adni a szépségre, legyen inkább elsődleges szempont a tartósság. Ily módon hosszú ideig hallgatható volt a rádión a Petőfi és a Kossuth adó. A sportközvetítéshez előbbire kellett tekerni a nehezen mozgó, barázdált kis tekerőt a készülék oldalán. Ó, milyen sokszor hallgattam a későbbi években ezen a frekvencián a Körkapcsolást!
Ám most még 1975-ben járunk, annak is október havában, amikor is a Szokol rádión éppen meccsközvetítést hallgattunk. Szombathelyen játszott a magyar válogatott, és csudamód telepakolták Luxemburg hálóját. A 8-1 arányú győzelemből egy Nyilasi nevű játékos egymaga 5 gólt lőtt. Már csak emiatt is emlékezetes maradt ez a mérkőzés. Persze fogalmam sem volt az erőviszonyokról, na de 8 gól az bárhogyan is bármilyen ellenfél ellen kiemelkedő eredmény.
Az a Nyilasi Tibor nevű játékos akkoriban bontogatta szárnyait. Az előző szezonban lett állandó csapattagja a Fradinak, és az 1974-75-ös szezonban a nemzetközi porondon is maradandót alkottak. Sajnos én erről a nagy teljesítményről akkori 7 éves kisgyerekként teljesen lemaradtam, nem tudtam, hogy a KEK 2. fordulójában a Liverpool ellen sikerült továbbjutniuk, és azt sem, hogy tavasszal a Malmö és Crvena Zvezda kiütésével a döntőbe jutott a zöld-fehér gárda. Talán mintha annyi emlékem lenne a nagy eredményről, hogy a KEK-döntő estéjén apám nézte a meccset, de nekem a TV-macit követve az Esti mese után mennem kellett aludni. Hát hiába, az még egy másik világ volt, hétköznap lévén másnap reggel iskolába kellett mennem.
Erről a szenzációs sikerről – mert az elvesztett döntő (0-3) ellenére ez hatalmas teljesítmény volt – a Liverpool elleni meccsek Népsport beszámolóit mutatom meg. A Liverpool már akkor is piszok erős csapat volt, olyan játékosokkal, mint a sokszoros angol válogatott Keegan és a kapus Clemence.
De a focin kívül más sportágakban is jeleskedtek a magyarok. A Kalkuttában rendezett asztalitenisz Világbajnokságon Jónyer István volt a legnagyobb király. Egyéniben is nyert és Gergely Gáborral a párosban is aranyérmesek lettek. Ez egy valódi aranygeneráció volt: Klampár Tibor és Jónyer 1971-ben párosban, a nagy hármas, Jónyer, Klampár és Gergely pedig 1979-ben csapatban lett világbajnok. De a legfényesebb siker mindenképpen ez az 1975-ös dupla diadal volt. A Képes Sport így írt Jónyer sikeréről:
"Jónyer István egyéni világbajnoksága egy nagyszerű versenyzői pályafutás megérdemelt diadala. Négy évvel ezelőtt férfi párosban már nyert világbajnokságot, az egyéniben eddig még nem sikerült a döntőig jutnia. De most, Calcuttában eljutott ódáiig, s győzött! Stiponcsics volt az ellenfél, aki nem könnyen adta meg magát. Az első két játszmát a jugoszláv fiú nyerte, s ebből a vesztes állásból tudott újítani Jónyer. Nagy fegyvertény - világbajnokhoz méltó."
"Jónyer István egyéni világbajnoksága egy nagyszerű versenyzői pályafutás megérdemelt diadala. Négy évvel ezelőtt férfi párosban már nyert világbajnokságot, az egyéniben eddig még nem sikerült a döntőig jutnia. De most, Calcuttában eljutott ódáiig, s győzött! Stiponcsics volt az ellenfél, aki nem könnyen adta meg magát. Az első két játszmát a jugoszláv fiú nyerte, s ebből a vesztes állásból tudott újítani Jónyer. Nagy fegyvertény - világbajnokhoz méltó."
Ami még az 1975-ös év magyar sikerkrónikájához tartozik az az öttusa csapat világbajnoki címe. Kancsal Tamás, Maracskó Tibor és Sasics Szvetiszláv Mexikóvárosban álltak fel a dobogó legfelső fokára.
Ez volt VisszaJátszás sorozatunk második állomása. Remélem, sikerült olvasóimban néhány szép emléket felidézni. Ha van olyan sportélményed, ami 1975-ben történt, kérlek oszd meg velünk hozzászólásban.
Hamarosan következik az emlékidéző sorozat folytatása!
1975.IV.9. KEK, Ferencváros – Crvena Zvezda: 2:1
VálaszTörlésA hazai közönség is megérezte, hogy a bajnoki bukdácsolások után, a Fradi egy nagy nemzetközi kupa döntőjének a kapuja előtt áll és régen látott nagy számban lepte el a Népstadion beton lelátóit. 55 ezer néző, 1975-ben! Szinte már misztikusnak tűnik a magyar labdarúgás kedvelői számára, hogy harmincöt évvel ezelőtt, egy magyar csapat ennyi nézőt tudott vonzani. Más világ volt, zavaros és bűnös, de a szurkolók imádták a focit, a Ferencvárost, a szurkolás örömét.
Dalnoki Jenő által dirigált Fradi kétgólos előnyt szeretett volna elérni, hiszen tudta, hogy a Belgrádban, a szerb fanatikus közönség előtt nagyon nehéz lesz kivívni a továbbjutást. A mérkőzés összképe alapján lett is volna realitása a kétgólos győzelemnek, hiszen végig uraltuk a játékot, helyenként teljesen a kapujuk elé szögeztük a jugoszláv csapatot (12:1-es szögletarány!), de végül meg kellett elégednünk egy nagyon minimális előnnyel. A 2:1-es győzelem már a mérkőzés lefújásának a pillanatában előre vetítette, hogy a félelmetes belgrádi katlanban nagyon oda kell tennie magát a csapatnak ahhoz, hogy 1975-ben bejusson a KEK döntőjébe.
1975-ben, az első mérkőzésen legyőztük a jugoszláv csapatot 2:1-re, és tettünk egy lépést a nagy álom, a KEK döntő felé. Ahhoz, hogy a végső lépést is megtegyük, a „belgrádi poklon” át vezetett az út.