Virtuális kirándulásra hívlak, kedves olvasóm. A túra során felidézzük múltunk eseményeit 1974-től kezdve, és évről évre haladunk előre időutazásunk során. Főként a sport történéseiről lesz szó, és néha egy kis kitekintést teszünk az akkori világ egyéb eseményeire is. Remélem, olvasóimban is felidéz ez a kis olvasmány néhány szép emléket.
Kilencedik állomásunk ismét
1981
Ennek az esztendőnek az eseményeit több egységre bontom, a mostani 2. fejezet története egy májusi napon indul, szereplőink pedig a képen látható épület tizedik emeletén élnek egy 35 négyzetméteres lakásban.
Újpalotai látkép, háttérben a Testvériség sporttelep
Már 7 esztendeje laktunk Újpalotán, és ahogy a korábbi bejegyzésekben már említettem, ez a lakótelep az akkori gyerekeknek a sport és a mindenféle játékok korlátlan lehetőségét nyújtotta. Úgy gondolom, hogy amilyen szürke és sivár volt építészetileg a panelházak rengetege, éppen annyira színes és vidám volt nekünk gyerekeknek ott az élet kisiskolásként. A 70-es és 80-as évek a felhőtlen szórakozás ideje volt számunkra. Akkor még jó volt a közbiztonság, simán lemehettünk felügyelet nélkül is játszani a térre vagy a Testvériség sporttelepre. A lakótelepen is rengeteg füves területünk volt, bárhol kijelöltünk két kaput és máris mehetett a foci, mindig volt játszótárs bőven. A hetedik osztály végéhez közeledtünk, egyre jobb volt a társaság, kialakultak a baráti kapcsolatok, ki kivel érezte jól magát. Volt a focin kívül pingpongozás, rossz idő esetén pedig a lakásban nyomtuk a gombfoci meccseket vagy valamilyen társasjátékot.
Mészöly Kálmán, a Kapitány
Az előző részben összefoglaltam a Mészöly Kálmán által irányított nemzeti tizenegy remek tavaszi szereplését. Hamarosan ismét lesz szó a válogatottról is, folytatni fogom a spanyolországi Világbajnokságra vezető út őszi eseményeivel. A mostani fejezetben elmesélt történet időpontjában éppen túl voltunk a románok elleni diadalon (azóta sem sikerült győzni ellenük, immár 39 éve), és szintén mögöttünk volt már a Norvégiában aratott győzelem, ahol az utolsó negyedórában két nagyszerű góllal fordítottuk meg a vesztésre álló meccset.
Kiss Laci, a norvég meccs hőse
Akkoriban focimeccsekre igen ritkán vitt ki apám, mert őt nem nagyon érdekelte, én pedig örültem, ha egy évben egyszer-kétszer ott lehetettem a Népstadionban kettős rangadón. Ha észrevettem az Esti Hírlapban, hogy azon a szombaton lesz kettős rangadó, és ha szép volt az időjárás, akkor volt rá esély, hogy apám elvigyen a Népstadionba. Egyébként csak rádión hallgattam a Körkapcsolást vagy az igen ritkán előforduló TV-közvetítéseken láttam Nb1-es meccset. Kisiskolásként a Honvéd volt a kedvenc csapatom, ez valahogy úgy alakult ki, hogy a gombfoci meccseken a piros-fehérekkel szerettem játszani és a válogatott meccseket a Tv-ben nézve a kispestiek rengeteget futó, harcos játékosa, Pintér Sanyi lett a kedvencem. Tehát nem beszélhettünk családi elköteleződésről vagy piros-fehér vérről, egyszerűen csak „kellett egy csapat”.
Pintér Sanyi, a korábbi kedvenc
Akkoriban amúgy keveset tévéztünk, nem is nagyon volt adás, a hétfő még a műsorszünet ideje volt, a többi napokon sem volt túl sok érdekes műsor. Ami volt, az is inkább esténként, például az Alfa holdbázis vagy az Onedin család és akkoriban indult a kor közkedvelt telefonos vetélkedője, a Kapcsoltam. Telefon akkor még csak vezetékes volt, de az is nagyon keveseknek, akinek a foglalkozása indokolta, az kapott vonalat (például egy orvos), a többiek pedig várhattak sok évet a telefonra. Mint ahogy az új autók átvételére is évekig várni kellett, egy külön blokk volt Petress István népszerű rádióműsorában, a Csúcsforgalomban, amikor felolvasták miként állnak az autóátvételi sorszámok.
1981 májusában jött a hír, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb, „őszinte és kőkemény” rockot játszó Edda fel fog lépni az újpalotai Fő téren június 6-án, és ezt nagyon vártuk, sokunknak ez lett az első koncertélménye. Addig csak moziban láthattuk a miskolci bandát, mégpedig a Ballagás című filmben. Röviden ennyit a korról, a körülményekről, a kedvencekről.
Az Edda 1981 körül
Ilyen előzményekkel jött el az a nap, 1981 május 23-ika, ami alaposan felkavarta addig megszokott kis életemet. Egy békés, eseménytelen szombat délelőtt volt, a lakótelep melletti családi házas övezetben volt egy bérelt konyhakertünk, ahol a szüleim kiélhették földművelő szenvedélyüket. Megtermett itt minden, ami csak egy konyhakertben lehetséges, és abban a korban még nem kellett attól tartani, hogy valaki átmászik a kerítésen és megdézsmálja a termést. Ezen a délelőttön is ott voltunk „a kertben”, amikor apámék egyszer csak elmentek, mondván, hogy maradjak ott, majd jönnek. Pár órával később visszatértek, és közölték: „Nagy hírünk van, biztos örülni fogsz neki.” Kérdeztem: „Mi az?” Amire gondolhattam, az esetleg az volt, hogy vettek ismét egy újabb autót (volt addig már pár év alatt Opel Rekordunk, Zastavánk, ekkoriban pedig éppen Lada 1200-esünk).
Nos, nem autóról volt szó, a válasz teljesen váratlan volt, ugyanis közölték: „Költözni fogunk. A Vasas pályán fogunk lakni, és ott dolgozunk majd. És ma este megyünk is oda együtt, mert meccs lesz és megismerkedünk ott a hellyel, az ott dolgozó emberekkel.” Kiderült, hogy költözni még nem kell azonnal, majd július 1-től veszik át a munkát és a szolgálati lakást az addig ott dolgozó, de már nyugdíjas házaspártól, akiknek tetszett a mi újpalotai lakásunk és így létre jöhetett a csere. A Fáy utca 58 szám alatti klubházban volt a szolgálati lakás, a klubházban, ahol az akkori apparátus, és az elnök dolgozott, és ahol akkor az étterem működött. Apám pályagondnok lesz, anyámnak pedig a klubház melletti néhány szobás vendégház takarítása lesz a feladata, és ami még emellé belefér, minden más is.
A Vasas sporttelep 2015 körül, már a klubház nélkül
Nyilván nem egy nap alatt dőlt el ez a lakáscsere (vagyis lakáscserénél azért picit több volt ám ez...), de szüleim úgy vélték, hogy csak akkor mondják el nekem, amikor már biztossá válik, és én majd ennek nyilván örülni fogok, mert szeretem a sportot, szeretem a focit. 1981 május 23-ikán történt mindez, és akkor még nem tudtam, hogy igazából mi is vár rám. Annak mindenesetre örültem, hogy mehetek focimeccsre, de azért lehetett volna ennél kisebb dologgal is meglepetést és örömet szerezni nekem. Már egy újabb kettős rangadó megnézése is örömmel töltött volna el, vagy a közelgő magyar-angol Vb-selejtezőn szurkolás a Népstadionban. De nem, mi inkább odaköltözünk a Fáy utcába, hogy a gyerek helyben nézhessen meccseket. 😊 😊 😊
A nap további része eufóriában telt, ebéd után jött a készülődés, a meccs este 7-kor kezdődik, előtte legalább másfél órával ott kellett lennünk, hogy a cserepartnerek, Hartmannék bemutassanak minket (elsősorban persze szüleimet) a klubházban, a Vasas SC-ben dolgozó személyeknek. Én először jártam a Vasas sporttelepén, korábban a Fáy utcában is csak egyszer voltam, mikor a Röppentyű utcai autópiacról tartottunk haza Újpalotára, akkor elmentünk a sporttelep mellett gyalogosan.
Az első élmény az volt, hogy a kezdés előtt jó egy órával ott ültünk a nagy konyhában és egyszer csak besétált Vinkovics Lajos. Ő volt a Vasas focistáinak gyúrója, emellett már több éve a válogatottnál is dolgozott, így a tévében már többször láttam őt. Teljesen közvetlen volt, kezet nyújtott, bemutatkozott, én pedig a hangomat is alig találva elrebegtem a nevemet. Aztán a következő hónapok és évek alatt még sok-sok ilyen találkozásban volt részem.
Vinkovics Lajos, gyúró
Aznap este a Vasas a Volán csapatát fogadta, és gyorsan képbe kellett kerülnöm mind az összeállítások, mind a bajnokság állása tekintetében. A 30. fordulónál jártunk, a Fradi vezette a tabellát 2 pont előnnyel a Vasas előtt. Akkoriban még egy győzelem 2 pontot ért. A Vasasnak a hátralévő mind az 5 meccsét nyernie kellett, és akkor még a zöld-fehérek botlása is kellett volna ahhoz, hogy a Fáy utcában 1977 után ismét bajnokavatásra kerülhessen sor. Ez az 1977 mai távlatból már 43 év, és azóta sem sikerült az újabb bravúr, de akkor, 1981-ben még nagyon élénken élt a bajnoki cím emléke.
A Ferencváros (42 pont) és a Vasas (40 pont) mellett még a Tatabánya (38), a Videoton (38) és a Honvéd (37) voltak az élmezőnyben. Az aznapi ellenfél, a Volán erős középcsapatnak számított. Gyorsan átolvastam a Vasas összeállítását, persze a válogatottból már több játékos ismerős lehetett:
Mészáros, Török, Komjáti, Halász, Zombori, Kiss L., Izsó, Várady.
Nagyszerű érzés volt ott lenni, a kezdés előtt kikísértek az ülőhelyi lelátóra, a bennfentes vendégek számára elkerített részről nézhettük a meccset. A Vasas hozta a kötelező győzelmet, valakinél volt kisrádió, azon hallgatták a Körkapcsolást és mondták, hogyan áll a Fradi-meccs. Ők is nyerték a meccsüket, így maradt a 2 pontos különbség. A további 4 meccsen is megtartotta első helyét a Ferencváros, nekik is nagyszerű csapatuk volt, ők is válogatott játékosok sorát vonultatták fel (Zsiborás, Rab, Ebedli, Nyilasi, Mucha, Szokolai).
A Vasas egy kaposvári vereséggel feladhatta a bajnoki álmokat, majd, amikor másodszor is ott lehettem a Fáy utcai lelátón, az utolsó fordulóban a Nyíregyháza volt az ellenfél. Akkor a Körkapcsolást már a Tatabánya szereplése miatt hallgatták a lelátón, ám nagy meglepetésre az újonc nyírségiek elvitték a 2 pontot a Fáy utcából, a Tatabánya győzött és ezzel megelőzte a Vasast. A bajnokság végeredménye:
A harmadik hely nagy csalódás volt, és csak némi szépségtapaszt jelentett a kupagyőzelem (Vasas-Diósgyőr 1-0). Engem várt két nyári tábor, ahonnan már a hazaérkezés a Fáy utca 58-ba történt. Sok érdekes esemény jött ezután a következő hónapokban.
*** Ha biztosításra van szükséged, netán hitelfelvételi lehetőség vagy hitelkiváltás iránt érdeklődsz, a 70-3170694 telefonszámon állok rendelkezésedre. Hívj nyugodtan, ha kérdésed van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése