Virtuális kirándulásra hívlak, kedves Olvasóm. A túra során felidézzük múltunk eseményeit 1974-től kezdve, és évről évre haladunk előre időutazásunk során. Főként a sport történéseiről lesz szó, és néha egy kis kitekintést teszünk az akkori világ egyéb eseményeire is. Remélem, olvasóimban is felidéz ez a kis olvasmány néhány szép emléket.
Tizedik állomásunk ismét
1981
Ennek az esztendőnek az eseményeit több egységre bontom. Ezúttal 1981 júniusában kezdődik a történet, amikor szüleim a Vasas sporttelepen kaptak munkát és szolgálati lakást, így ott kellett hagyni addigi megszokott környezetünket, Újpalotát. 13 évesen eleinte csak az izgalmas új dolgokat láttam ebben a váltásban, a költözéssel együtt járó negatívumok csak pár hónappal később merültek fel.
Hogy milyen volt az élet a Fáy utca 58-ban? A gondnoki lakás, amibe június végén költöztünk az azóta már lebontott klubház földszintjén volt, és úgy hallottuk, hogy valamikor kocsma működött a helyén. A konyhánk mérete nagyjából 20 négyzetméter lehetett, és ez afféle közös helyiségként funkcionált, ahova gyakorlatilag bármikor besétálhatott egy élsportoló vagy ismert vezető. Igény esetén szüleim kávét főztek a betérőknek, elbeszélgettek velük, barátkoztak-ismerkedtek, ahogy azt kell egy új munkahelyen. Az első hónapokban reggelente edzés előtt rendszeresen nálunk kávézott a fél futballcsapat, a szomszédos étterem ugyanis csak dél körül nyitott és más lehetőség nem volt a sporttelepen, ahol kávézni lehetett volna.
Itt idézem fel azt a rövid kis eseményt, amikor Kiss Laci társaságában nézhettem egy atlétikai futószámot, ugyanis a zseniális csatár egyik nyári délelőtt bejött hozzánk valamiért és mesélte, hogy megy nézni a versenyt, ahol szíve hölgye sprintel. Apámmal csatlakozhattunk hozzá és mi hárman jelentettük nagyjából a teljes nézőközönséget. A történetet tavaly beküldtem a klub felhívására, ugyanis kérték a szurkolókat, hogy írjuk meg egy kedves emlékünket a lebontott régi stadionról. 2019-ben az új Illovszky stadion A2 szektora alatt helyezték ki ezt a táblát, természetesen sok más szurkoló sztorijaival együtt:
A gondnoki lakás mellett volt a sportklub étterme, a földszinten ezen kívül még irodák voltak, ahol a klub szakosztályainak vezetői és alkalmazottai dolgoztak. Az emeleten a további kisebb irodákon kívül egy sokkal nagyobb helyiségben volt az elnöki titkárság, és ott volt a Vasas sportklub elnökének irodája is. Ezek voltak a gondnoki lakás felett. Hétvégén, amikor kiürült a klubház és anyám takarított fent, egyszer-kétszer felmentem megszemlélni az elnöki irodában kiállított kupákat. Ezek közül az egyik legnagyobbat a Hexagonal tornán elért győzelemért kapta 1967-ben az akkor világszínvonalú labdarúgó csapat, megelőzve többek között a Pelével felálló brazil Santos együttesét is.
No, de visszatérve az épülethez, a focipálya felé eső oldalon volt egy terasz, afféle díszpáholy, ahonnan a klub vezetői nézhették a meccseket, és mellette volt a stúdió, ahol a meccsek előtt elsorolták az összeállítást, és bemondták a góllövőket, illetve onnan kezelték az eredményjelzőt is. A cserékkel nem egyszer gondban volt a stúdiós, mivel szabad szemmel néha eléggé nehezen kivehető volt, hogy hányas számokat mutatnak fel a kis táblákon. Valamint, ha a gól a túlsó kapunál született, akkor a góllövőt piszok nehéz volt beazonosítani, főleg egy kevésbé ismert játékost a vendégcsapatból.
A Vasas Fáy utcai sporttelepén rajtunk kívül is laktak néhányan, főként olyan, vidékről átigazolt sportolók, akiknek még nem volt fővárosi lakásuk, így átmenetileg, de akár pár éven át is a sporttelep hátsó részén, az eredményjelző mögött, a Hajdú utca felé épült egyszerű kis sorházban lévő lakásokban éltek. A focisták közül Farkas Tibor és felesége, valamint Óvári Éva tornász olimpikon is ott laktak a hátsó épületben 1981-ben. A Hajdú-Fáy sarkához közeli vendégházban (faház) pedig eleinte a Tatabányáról igazolt rutinos kapus, Csepecz János és a csapat ifjú titánja, Balogh Tibi laktak. Utóbbi hatalmas lendülettel mutatkozott be az Nb1-ben, ám egy idő után alábbhagyott a kezdeti elán.
Az előző években, évtizedekben mindig a dobogóért vagy akár a bajnoki címért is versenyben volt a Vasas, ám abban az 1981-82-es szezonban emberemlékezet óta nem látott gyenge eredményt értek el a piros-kékek. Ki tudja, talán a mi odaköltözésünk nem hozott szerencsét a csapatnak, vagy a nálunk ivott kávé nem volt elég erős? - nem lehet tudni, de valahogy már akkor elindult egy lefelé ívelő tendencia a focisták eredménytelenségét illetően.
Mindazonáltal nekem hatalmas élmény volt belecsöppenni egy ilyen patinás, korábban nagy sikereket elért, sokszoros válogatott játékosok sorát adó klub életébe. Ott tartózkodásunk első nyarán még abban a szerencsében is részesülhettem, hogy egy rövid ideig részt vehettem a 13 éves ifi korosztály nyári felkészülésében, tehát együtt edzhettem olyan Vasas-ifikkel, akik közül néhányan pár év múlva Nb1-es játékosok lettek. Anyám valahogy ledumálta, hogy részt vehessek Sziklai Róbert csapatának edzésein. Anyám persze azt nem tudta, hogy én nem vagyok annyira szuper focista, mivel életemben talán egyszer látott játszani, ő csak annyit tudott, hogy a kisfia imád focizni, mert Újpalotán minden nap órákat töltöttünk a labda rúgásával.
Természetesen remegő lábakkal léptem be az öltözőbe és rebegtem el Robi bácsinak, hogy én vagyok a gondnokék fia, aki jött edzésre. A lelkesedésem az persze megvolt, az ügyesség is még valahogy elég lett volna, csak éppen a fő problémát nálam az erőnlét hiánya jelentette. Azok a Vasas-ifik ugyanis már évek óta hozzá voltak szokva a rengeteg futással járó edzésekhez. A bemelegítés 2 patak-kör volt, ami a Rákos-patak partján végzett jó tempójú futást jelentett a Béke utca és a Röppentyű utca között. Már attól a mintegy 2,4 kilométertől teljesen kész voltam, és az még csak a bemelegítés volt. Amit pár évvel azelőtt a Testvériség-pályán végeztünk a serdülő csapatban edzés címén az nyomába sem jött annak a futásmennyiségnek és edzésintenzitásnak, amit a Fáy utcában volt szerencsém átélni.
Nem is csodáltam, hogy a számomra túl megterhelő edzéseket nem sokáig bírtam, és már a második héten erős fájdalom nyilallt a derekamba. Robi bácsi hamar meglátta, hogy az a gondnokgyerek soha nem lesz Nb1-es játékos, így egy másik sráccal együtt átküldött volna a BKV Előre csapatába, de én ilyen fájó derékkal inkább elengedtem a lehetőséget. Amúgy is hamarosan jött az iskolakezdés, épp elég volt az, hogy Angyalföldről visszajárjak BKV-val Újpalotára, nemhogy még valahogy megoldani azt is, hogy a város egy harmadik pontjára is minden nap utazgassak. Mondhatjátok, hogy nem voltam elég elszánt, de lehet az is, hogy felismertem a határaimat, így elengedtem gyerekkori álmomat, és nem lettem Nb-s focista.
No, de egyelőre még nyár volt, nem kellett iskolába menni, és kezdődött a felkészülés az Nb1-es szezon rajtjára, valamint a Mészöly Kálmán vezette válogatott is erősen készült az őszi Vb-selejtezőkre. Augusztus elején Portugáliában játszott a válogatott felkészülési meccseket erős ellenfelek, többek között a Sporting Lisabon ellen is, akiknek a kapuját a Vasastól azon a nyáron odaigazolt Mészáros Bubu védte.
Az Nb1 rajtja előtt a Vasas két nemzetközi felkészülési meccset játszott. Először Fazekas László klubja, az Antwerpen lépett fel a Fáy utcában. A július végén játszott meccsen 15.000 néző zsúfolódott össze a Vasas stadionjában, akik magyar gólt láthattak ugyan, ám azt a vendégcsapatban játszó Fazekas szerezte, az volt az egyetlen találat a mérkőzésen. A következő külföldi ellenfél a görög másodosztályból érkezett, a meccs talán egyetlen érdekességét az adta, hogy a hellének edzője akkor éppen az angyalföldi klublegenda, Illovszky Rudolf volt. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Rudi bácsi ellenfélként volt jelen a később róla elnevezett stadionban.
A bajnokság augusztus közepén kezdődött, a Vasas nem túl jó előjelekkel várta a rajtot, hiszen a Portugáliába szerződött Mészáros Bubu pótlását nem igazán sikerült megoldani. Leboniczky mellé Csepeczet szerződtették, de a kapusposztra megfelelő erősítést csak két évvel később sikerült találni, amikor Kakas László a Fradiból a Fáy utcába igazolt. További nehézséget okozott, hogy Komjáti és Várady hosszabb ideig sérültek voltak, mindketten külön edzésmunkát végeztek. A piros-kék szurkolók nagyon várták a visszatérésüket, mivel nélkülük elég döcögősen indult be az új bajnokság. Az első 6 fordulóban mindössze egyszer sikerült nyerni, az viszont egy elég emlékezetes mérkőzés volt a Haladás ellen. Leboniczky Imre egy hatalmas potyagólt szedett be az első félidő végén, a szünetben le is cserélte őt Bundzsák Dezső. Utólag fellapozva a Népsortot kiderül, hogy a 30 méterről beszedett kötény gólban benne lehetett az is, hogy a kapus előző nap még lázas beteg volt. A meccs másik érdekessége a 18 éves újonc Balogh Tibi szenzációs bemutatkozása volt, lendületes játéka és mondhatni szemtelenül bátor cselei két gólpasszt eredményeztek a Vasasnak, a vége pedig sima győzelem, 4-1 lett.
Szeptember 16-án indultak a nemzetközi kupaküzdelmek. A Fradi a BEK-ben hazai pályán a Banik Ostrava ellen háromgólos előnyről nyert szűken 3-2-re. Az utolsó negyedórában kapott 2 gólért nagy kár volt, mint később kiderült. A Vasas a KEK-ben Cipruson az ismeretlen Paralimni ellen csalódást keltő 1-0-s vereséggel rajtolt. Az UEFA Kupában a Videoton Bécsben 2-2-t játszott a Rapid ellen, Panenka a 90. percben egyenlített, miként másként, mint tizenegyesből. A kupaszerda legnagyobb bravúrját a Tatabánya érte el, a kék-fehérek a Real Madrid ellen győztek hazai pályán 2-1-re, és reménykedve várhatták a folytatást.
Remélem, kedves Olvasóim is várják a folytatást, hiszen a visszaemlékezés mai része itt most véget ér. 1981 szeptemberének közepéig jutottunk el, a következő részben újra pályára lép a Vb-selejtező sorozatban a Mészöly Kálmán vezette válogatott, mégpedig egy barátságosnak éppen nem mondható helyszínen, Bukarestben. Azt hiszem, aki látta azt a csatát, annak sokáig emlékezetes marad. Innen folytatom hamarosan, addig is örömmel látnám a hozzászólásokat akár itt, akár a Magyar Retro Sport facebook oldalán.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése