VisszaJátszás 1982 - Két BEK-győzelem egy hétvégén

 

Virtuális kirándulásra hívlak, kedves olvasóm. A túra során felidézzük múltunk eseményeit 1974-től kezdve, és évről évre haladunk előre időutazásunk során. Főként a sport történéseiről lesz szó, és néha egy kis kitekintést teszünk az akkori világ egyéb eseményeire is.  Remélem, olvasóimban is felidéz ez a kis olvasmány néhány szép emléket.

Tizenkettedik állomásunk évszáma

1982

A mostani rész elején egy kicsit visszakanyarodok az 1981-es év végére. A labdarúgó válogatottunk előző részekben felidézett bravúros szereplése mellett az Nb1-es bajnokság iránti figyelem talán némiképp háttérbe szorult. A válogatott nagy részét a tradicionális fővárosi nagycsapatok, tehát a Ferencváros, az Újpest, a Vasas és a Bp. Honvéd adták. Ezek a klubok szerezték meg az összes bajnoki címet 1964-től kezdődően. A válogatott kulcsembereinél ebben az időszakban az elsődleges fontosság érthetően a világbajnokságra jutás kiharcolása volt, így talán emiatt egy kicsit visszafogottabb teljesítményt nyújtottak klubcsapataikban, illetve a Vb-selejtezőkről fáradtan, esetleg sérülten érkeztek vissza a klubjukba. Az 1981-82-es bajnokságban ez is eredményezhette azt, hogy előtérbe került egy, az előző években meglehetősen középszerű gárda, a Rába ETO szereplése. Az őszi szezon elején a győriek még csak lassan lopakodtak egyre feljebb a táblázaton, mivel még csak alakulgatott az ideális összeállításuk. Ám a szezon felénél, tehát a 17. forduló után már dobogós helyen állt az ETO.

Verebes József a stabil támogatói környezetben remek együttest alakított ki. Az alap összeállítást ennyi idő elteltével is kívülről fújom, pedig soha nem voltam ETO drukker:
Kovács L. – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó O., Szentes, Hajszán. Ez az összeállítás hasonlóan beleégett az „alaplapomba”, mint mondjuk a 84-85-ös Videoton névsora: Disztl P. – Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. – Burcsa, Csongrádi, Vadász – Májer, Szabó J., Novath. Külön érdekesség, hogy Burcsa Győző mindkét nagyszerű csapatnak vezéregyénisége volt, ám sajnálatos módon a válogatottban alig kapott lehetőséget.

A győriek kiváló szereplésének a titka a Verebes által szinte tökélyre fejlesztett támadó futball volt. Ebben a bajnokságban a meccsenként rúgott góljaik átlaga 3 volt, és több meccsen is 5 gólnál többet szereztek, köztük ilyen győzelmeket aratva: 8-1, 7-1, 8-0, 9-2. Ezeknek a nagy zakóknak az áldozatai a Debrecen, a Diósgyőr, a Szeged és az Ózd voltak. A Rába ETO hazai mérlege szinte hibátlan volt, egyedül a Békéscsaba tudott pontot elvinni a méltán rettegett győri katlanból, ami akkoriban a legmodernebb magyar stadion volt, a remek szereplésnek köszönhetően sok meccsen 20 ezres nézőszámmal. 

Verebes József

Egyelőre ennyit szerettem volna felidézni az 1981-es év végének focis eseményeiről. A bajnokságból az őszi 17 forduló után még hármat rendeztek meg abban az évben, a válogatottunk következő évi spanyolországi világbajnokságra való sikeres felkészülésének érdekében. A következő részben fogom folytatni ennek a bajnokságnak a sztoriját, és természetesen jön majd a további története a világbajnokságra készülő válogatottnak is. Ugyanis 1982 januárjában megtartották a Vb csoportjainak sorsolását, mi a Vb-címvédő Argentína és az Eb-ezüstérmes Belgium mellett Salvador együttesét kaptuk ellenfélül. Mondhatni megint nem kerültünk könnyű csoportba… Sokáig emlékezetes csaták vártak ’82 nyarán Mészöly Kálmán csapatára.

Pici családunkkal az év végét egy végtelen hosszúságú vonatozással tettük emlékezetessé, legalább is számomra az marad az a zakatolás, amikor hálókocsiban robogtunk egészen Kelet-Németországig (NDK). A Karácsonyt ugyanis szüleim német barátainál töltöttük. Én többnyire rommá untam magam, 13 évesen az ott töltött egy hét alatt szinte kizárólag a lemezhallgatás volt az egyetlen szórakozásom. Az viszont feledhetetlen élmény maradt, hogy ekkor fedeztem fel a Pink Floyd együttes talán legjobb nagylemezét, ami The Dark Side of the Moon címmel jelent meg 1973-ban. Ez az album mindmáig top10-es nálam. Az élményt sikerült hazahoznom magammal, mégpedig magnókazettára másolva. A mai ifjak számára talán már a bakelit lemez is ismeretlen fogalom, de a magnókazetta egész biztosan az 😊 A másik, ami számomra akkor érdekes volt, hogy a német gyerekeknél a Télapó (dallamos német nyelven: Weihnachtsmann) csak Karácsonykor jött, nekik ő hozta az ajándékot. 

Ilyen volt egy bakelit lemez

E hosszúra nyúlt felvezetés után következzék, amit a sorozat jelenlegi részében fő témának szántam, ez pedig nem más, mint a Vasas csodálatos lányai, az akkoriban magyar bajnokságok sorát nyerő kézilabdacsapat. Azóta is egyedülálló sorozatot produkált a piros-kék társulat azzal a 11 zsinórban nyert bajnoki címmel, amit 1972 és 1982 között értek el. A legendássá vált együttes tagjaira sokan emlékszünk még ennyi év után is. Amikor mi a Fáy utcába költöztünk, akkor már főként Rácz Mariann állt a kapuban, a mezőnyben pedig olyan klasszisok ontották a gólokat, mint Gódorné Nagy Mariann, Sterbinszky Amál, Angyal Éva. De a többiek (csak néhány nevet említve: Csíkné, Brinzay, Barna, Gombai) is nagyszerű játékosok voltak, azokban az években a válogatott felét is Vasas játékosok alkották. Nem beszélve arról, hogy a Vasastól távozó Csík János vette át a nemzeti együttes irányítását, és ő készítette fel a gárdát az 1982 decemberében megrendezett világbajnokságra. Arra az eseményre, melynek a helyszíne az abban az évben átadott Budapest Sportcsarnok volt.

A Budapest Sportcsarnok avatóünnepsége 1982-ben

Csík Jánost a Vasas kispadján egy akkor még szinte pályakezdő edző, Mocsai Lajos váltotta. A 27 éves szakember új felkészülési tervet és új taktikát alkalmazott, amivel eleinte nem ment tökéletesen a csapat játéka. A keményebb edzésmunkát néhányan nehezményezték, ám Sterbinszky Amál csapatkapitányként az öltözőben kiállt a társak elé és azt kérte, hogy fogadják el a fiatal szakember elképzeléseit, a megterhelőbb edzéseket, kövessék az utasításait, és meglátják, miként alakulnak majd a dolgok. Nos, a dolgok nem is alakulhattak volna fényesebben, hiszen a csapat játéka olyannyira beindult, hogy 1982 tavaszán már a BEK elődöntőjében játszottak a kor egyik legjobb gárdája, a BEK akkori címvédője, a Szpartak Kijev ellen. Az ukrajnai csapat gyakorlatilag megegyezett a szovjet válogatottal, és az a gárda abban az évben megnyerte a világbajnokságot. Mondhatni tehát, hogy az egyik legerősebb csapat került a Vasas útjába.

A kinti mérkőzésen 5 góllal nyertek a kijeviek, így a visszavágóra maradt esély arra, hogy a Vasas 1978 és 1979 után ismét bekerüljön a BEK döntőjébe. Olvasóim közül bizonyára akadnak olyanok, akik emlékeznek a régi Vasas sportcsarnokra, a lelátókra, amik, ha megteltek, akkor káprázatos hangulatot teremtett az a 2 ezer szerencsés, akik befértek a szűk és meredek nézőtérre. Igazi mini-katlan volt az a csarnok, ahol a közönség hangos bíztatásával szárnyaltak a hazai játékosok, a vendégek pedig remegő lábakkal léptek parkettre. Nekem arról a meccsről a leginkább pártfőtitkárra emlékeztető kinézetű Turcsin mester és felesége, az egyik legjobb játékos, Turcsina neve maradt meg, na és az, ahogy a derék mester vöröslő fejjel kiabált játékosaival. De mindhiába, mert a publikum támogatásának is köszönhetően a visszavágót 7 góllal nyerte az angyalföldi együttes, így következhetett a BEK döntője, ahol az ellenfél a kor szintén kiemelkedő képességű csapata, a Radnicski Beograd volt. 

Ám mielőtt még ezt a párharcot felidézném, mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy az 1982-es kézilabda esztendő nem csak a lányok, de a férfiak számára is hozott egy hatalmas sikert. A Honvéd együttesének BEK-győzelméről van szó, ugyanis a magyar gárda a döntőben kettős győzelmet aratott a svájci St. Gallen ellen. És ez a két BEK-diadal egy hétvége alatt történt. Csak néhány név a hazai meccseinek többségét szintén Angyalföldön játszó piros-fehér együttesből: Jegenyés Alpár, Kenyeres József, Kovács Péter, Őri Péter. Ők örökre beírták magukat a magyar kézilabda történelmébe. 

Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy akkoriban még nem szerepeltek idegenlégiósok Magyarországon, tehát mind a Honvéd, mind a Vasas együttesét kizárólag magyar játékosok alkották. Az a folyamat csak később kezdődött el, hogy nem csak a klubcsapatok teltek meg légiósokkal, de a válogatottban is egyre több honosított szerepelt. Sajnos az is eljött pár év múlva (1990-ben), hogy Rácz Mariann és Gódorné az osztrák válogatott oszlopos tagjai lettek.

A női BEK-döntő első felvonását a Radnicski nyerte, ám a 3 gólos különbség szép reményekre adott okot a visszavágó előtt. A Fáy utcai találkozó előtt köszöntötték a Bp. Honvéd friss BEK-győztes csapatát, akik egy nappal korábban diadalmaskodtak. Idézet a Népsportból:

„A termet zsúfolásig (enyhe kifejezés!) megtöltő közönség hangorkánnal fogadta a Honvédot, de a választ így is hallani lehetett: oda volt írva Kenyeresék arcára... 

És amikor a csapatkapitány letette a pálya szélére a díszes serleget, kicsit a célt is odahelyezte a Vasas-lányok elé…”

A zsúfolt lelátón én is ott lehettem, és ezúttal is annyira megtelt a terem, hogy még a lépcsőkön is ültek. A mérkőzés előtt búcsúztatták el a Vasastól a legendás Sterbinszky Amáliát, aki nyártól Dániában folytatta pályafutását. Ennek a ceremóniának az időzítése rosszul sikerült, mert a könnyes búcsú picit rányomta bélyegét Amál játékára, aki az első félidőben önmagához képest gyengén játszott. Ám a második játékrészben már ismét szárnyalt ő és a csapat is, és a 10 gólos győzelemmel gyakorlatilag simán nyerte a BEK-serleget az angyalföldi csapat.

A Népsport a meccs után így írt Sterbinszky búcsúja kapcsán:

„Búcsúzni csak nagyon szépen szabad! De szabad elbúcsúzni ilyen csodálatos játék, ilyen szenzációs siker után? Lehet, hogy ezt a csapatot már soha többé nem látjuk így együtt? Lehet, hogy egy élő legenda búcsúzott ezzel a kupagyőzelemmel?”

A mérkőzés utáni díjátadás is látható az alábbi videón:

Mai szemmel talán már nehezen elképzelhető módon a parkettre engedték a Vasas szurkolótáborát is, akik együtt ünnepelhettek csodálatos csapatukkal. A következő években aztán eltűnt a Vasas dominanciája, és már a hazai bajnokságban is legyőzőre találtak (1983-ban a Bp. Spartacus lett a bajnok). Ennek a visszaesésnek Sterbinszky távozása is az oka lehetett, hiszen személyében egy gyakorlatilag pótolhatatlan ászt veszített a csapat. A BEK döntőjébe még egy évtizeddel később is bejutott a Vasas, ám a legrangosabb klubtorna serlegét csak ekkor, 1982-ben sikerült elnyernie a piros-kék gárdának.

Ebben a részben eddig sikerült eljutnom az emlékek felidézésében. A következő folytatásokban ismét a labdarúgás lesz fókuszban, jön majd az Nb1-es bajnokság tavaszi szezonja, a válogatott pedig készül Spanyolországba, a világbajnokságra. Remélem, továbbra is velem fogtok tartani, és köszönöm eddigi figyelmeteket is.

*** Ha biztosításra van szükséged, netán hitelfelvételi lehetőség vagy hitelkiváltás iránt érdeklődsz, a 70-3170694 telefonszámon állok rendelkezésedre. Hívj nyugodtan, ha kérdésed van.