Folytatódik sorozatunk, ez a kis időutazás, melynek során felidézzük múltunk eseményeit 1974-től kezdve. Főként a sport történéseiről lesz szó, és néha egy kis kitekintést teszünk az akkori világ egyéb eseményeire, körülményeire is. Remélem, sokakban felidéz majd ez a kis olvasmány néhány szép emléket.
Tizenhatodik állomásunk évszáma újra
1982
Ez egy örökké emlékezetes nyár marad számomra. Az általános iskolai ballagás után következett egy 3 hetes nyaralás több helyszínen, ebből 2 héten át a Balaton partján. A nyaralás alatt a spanyolországi futball világbajnokságot néztük, ami sajnos a magyarok nélkül folytatódott tovább, a csapat tagjai és a kísérők pedig hazautaztak a belga meccs után. Balatonlellén megismert két kis játszótársam, Dalma és Szabolcs édesapja is így tett, ő a válogatott pályaedzője volt, és Spanyolországból hazatérve egyből csatlakozott a Honvéd utcai Vasas üdülő vendégeihez. Érthető módon elég rosszkedvűen érkezett meg Lellére Szimcsák István, hiszen hatalmas esélyt szalasztott el csapatunk a harmadik csoportmeccsén. A belgák ellen a döntetlen kevés volt a továbbjutáshoz, pedig vezettünk ellenük sokáig, ám jött Czerniatynski lövése és a kiesés.
Szomorkodtunk hát, de persze minden relatív, mert mennyire tudnánk most örülni már egy döntetlennek is Belgium ellen, főként pedig egy világbajnoki részvételnek. Ám változnak az idők, és azért mostanában már ismét kezd felfelé lépegetni a magyar labdarúgás, Eb részvételek, Nemzetek Ligája A csoportba jutás, klubszinten pedig a BL csoportkör. Ám olyan sok nagy klasszis szerintem azóta sem volt és már talán soha nem is lesz egyszerre a magyar labdarúgásban, mint volt az 1982-es világbajnokságon szereplő válogatottunkban. Csak néhányuk a teljesség igénye nélkül:
A vb tehát ment tovább nélkülünk, és elképesztő jó érzés volt ott lenni azon a nyáron, focizni, pinpongozni, együtt játszani és strandolni hasonló korú gyerekekkel és persze nézni a vb-meccseket. A lellei kertmoziban pedig megnéztük az Éretlenek című francia vígjátékot, melyben olyan azóta is idézett szövegek hangzanak el, mint „szorgos népünk győzni fog” vagy „helyes válasz, nyalhat”. Azon a nyáron még egy másik moziélmény várt rám, mégpedig a Szóljon a rock címen vetített AC/DC koncertfilm, de ezt már a nyaralás után láttam.
Nekem 14 évesen ez a második vb-m volt, amit végig követtem. A mi csapatunk kiesése után is találtam magamnak olyan együttest, aminek a továbbiakban szurkoltam. Igazából kettő ilyen is volt, az egyik a Falcao, Socrates, Zico bivalyerős középpályás sorral felvonuló Brazília, a másik pedig – hogy legyen egy viszonylag esélytelenebb kedvencem is – Olaszország. Na és persze ezek ketten összekerültek a középdöntőben, ahol akkor egyetlen egy alkalommal így rendezték a világbajnokságot, hogy négy 3 csapatos csoportban folytatta a továbbjutó 12 gárda. Az olaszok igazából akkor lettek szimpatikusak számomra, amikor Argentína ellen győztek 2-1-re nagyszerű teljesítményt nyújtva és hatalmas meglepetést okozva. Utána jött a brazil-argentin meccs, amit sajnos nem tudtam nézni, mert közben tovább utaztunk Fonyódligetre, ahol nem volt TV nézési lehetőség. De a rádió közvetítését hallgatva értesültem róla, hogy a brazil balszélső, Eder valami irtózatos nagy bombagólt lőtt, az állandó rugdosódást megelégelő Maradona pedig csúnyán letalpalt egy brazilt, ezért kiállították és végül Brazília simán nyert 3-1-re.
Ezután jött a szerintem valaha volt legjobb mérkőzés, amit világbajnokságon játszottak. Brazília számára elég lett volna egy döntetlen, de őket hajtotta a vérük és mindenáron nyerni akartak. Olaszország csapatában pedig ezen a meccsen Paolo Rossi megtáltosodott, és mesterhármasával (nem klasszikussal ugyan, ahogy akkoriban még ezt is jegyezték) az őrületbe kergette és kiejtette a toronymagas esélyes brazilokat. Ez a 3-2 volt a csúcs, csodás gólokkal (Socrates „Csikar szögből” lőtt gólt a veterán Zoff kapujába), hatalmas izgalmakkal (Zoff hatalmas védése az utolsó percekben), és egy kis ember nagyszerű lesipuskás megoldásaival (Rossi). Az olaszok ezután a világbajnoki címig masíroztak, és a döntőben teljesen megérdemelten, a második félidőben igazi gálaelőadást nyújtva nyertek a németek ellen 3-1-re. A protokoll hűvösségére fittyet hányó Pertini köztársasági elnök öröme is páratlan és feledhetetlen azóta is.
A balatoni nyaralás után hazatértünk akkori otthonunkba, a Vasas klubházba. A nyár folytatódott, én pedig továbbra is a futball körül forogtam. Szüleim akkoriban úgy gondolták, hogy már 14 évesen muszáj valami nyári diákmunkát végeznem. Apám be is szervezett engem a helyi karbantartó brigádba, akikkel együtt a hátsó füves edzőpálya mögötti fekete salakos futballpálya kialakításában vettem részt. Toltam a talicskát, már amennyire az én kis vézna testalkatommal ezt tehettem és lapátoltam a salakot. És minden nap végignézhettem, hogy a melósok miként ütik el az időt munka előtt ultizással és pálinkázással. Valahogy ez a része volt akkoriban a reggeli és a déli szeánsznak, főként a piálás, attól jobban épült a szocializmus. Reggel konyak, délben konyak, ettől leszünk haté-konyak!
De volt ennél őrültebb sztorim is ezen a nyáron... Már túl voltam a diákmunkán, a napi programom a focisták edzésének megnézése volt, azon túl pedig csak lődörögtem a sporttelepen. Vagy éppen a stadionban lévő pályán focizgattunk a gyep karbantartását végző bácsi unokájával. Egy verőfényes napon is éppen ez a kis passzolgatás zajlott a stadionban, amikor felfigyeltünk egy, a Fáy utcai klubház felől felénk sétáló magas, vékony, kissé idősebb férfire. Nem lett volna ebben semmi csoda, de az illető bácsi pizsamában és köntösben volt. Ez már viszonylag furcsa volt, hát még az, amikor odaért hozzánk a túlsó focikapuhoz, akkor kérte, hogy passzoljuk oda neki a labdát. Nem volt ijesztő, nem volt fenyegető, csak olyan mosolygós és barátságosnak tűnő egyszerű emberke. Csak focizni szeretett volna. Lőni egy gólt abba a kapuba, amibe pár évvel azelőtt még Farkas Jancsi lőtte a gólokat. Abba a kapuba, amibe később Várady Béluska zúdította bombalövéseit. Oda, ahova Kiss Laci helyezte el a labdát sok szép támadás végén. Jött ez a köntösös alak és a papucsos lábával végre ő is abba a kapuba lőhette a labdát. Ezzel egy nagy álma teljesülhetett, gondolom, hatalmas boldogságot érzett akkor. Aztán jöttek érte az ápolók. Igazából elsőre mi, gyerekek nem tudtuk, hogy mi is ez az egész. Később mondták a szüleim, hogy a két villamosmegállóra lévő kórház zárt részlegéről szökött meg az ember, ez a bolond. A klubház étterméből látták, hogy bejött hozzánk focizni és hívták a mentőket. De a bolond ember elérte célját, eljutott a Vasas stadionjába, és teljesítve álmát labdába rúghatott a számára szent gyepen. Megható jelenet volt.
Na igen, én a gondnok fiaként sokszor bemehettem a stadionba. Amikor nem volt társ a játékhoz, akkor egyedül lőttem kapura 18 méterről, közben persze Várady Bélának éreztem magam. Egyszer egy jól sikerült felső sarkos lövésem után valaki meg is tapsolt a lelátón. Sosemvolt futballkarrierem egyik csúcsa volt az a pillanat.
Olyan is volt, amikor a Vasasnál edzőtáborozó palermói birkózócsapat tagjai fociztak edzés után a hátsó füvesen és beálltam közéjük játszani. Mondhatni a világbajnok ország sportolóival focizhattam együtt.
Máskor pedig az egyik reményteljes ifjú ökölvívót zárták be a mérkőzése előtti napon a vendégházba, és anyámék lelkére kötötték, hogy ne adjanak enni a Jakab Pistának, mert fogynia kell, hogy hozza a súlyát a másnapi sorsdöntő csapatbajnoki meccs előtt. Szegény annyira ki volt éhezve, hogy valamivel el kellett terelnie a gondolatait az ételről. Anyám mondta, hogy menjek át Pistához és gombfocizzak vele, addig sem gondol az evésre. Én pedig örömmel segítettem ezzel a kis játékkal ahhoz a Vasas bokszolóját, hogy másnapra hozza a súlyát és a ringbe léphessen. Pár évvel később olvastam, hogy kint maradt egy túra után Svédországban. Remélem, ott is ismerik a gombfocit.
Pár hét maradt csak a nyárból, közeledett a bajnoki rajt. És várt engem a tanévkezdet, mégpedig az Egressy szakközépiskola. Ifjúkorom pocsék négy éve állt előttem abban a vaskalapos, rideg oktatási intézményben. De ezt ekkor még nem tudhattam. És a sport, persze főként a foci kapcsán szerzett sok-sok élmény gyógyírt jelentett középiskolai keserűségeimre.
Egyik ilyen sportélményem volt, hogy elkísérhettem a Vasas focicsapatát Székesfehévárra. Tőke János intézővel ledumálták a szüleim, hogy a gyerek elmehessen a Videoton elleni bajnoki meccsre. Persze nem kis megilletődöttséggel szálltam fel a csapatbuszra, és ezen csak némileg enyhített, hogy a játékosok többsége tudta, hogy kinek a kölke vagyok. Csendben elücsörögtem magamban a buszozás során végig, nem voltam egy beszédes fajta, pláne, hogy az istenkirályként tisztelt játékosok ültek körülöttem. Még azt is megtehettem, hogy a Tökszi becenevű technikai vezető (számomra) bácsival kisétálhattam a Videoton stadion gyepére megnézni, hogy az esős időben mennyire lett csúszós a talaj. Azon a játékoskijárón mehettem át, amin számtalan nagyszerű játékos kisétált, és ahol két és fél évvel később a csapatok kifutottak a ’85-ös Videoton-Real Madrid UEFA kupa-döntőre.
Az okostelefonok világában már elképzelhetetlen tény, de akkoriban természetes volt, hogy ilyen nagy események csak az emlékezetben vannak képre „rögzítve”. Nem is volt még akkoriban a családunknak fényképezőgépe. A Vasas sportklubnál vendégeskedő néhány csapattól kaptunk matricákat, most kis keresgélés után meg is találtam néhányat (fentebb láthatóak). De az akkor menőbbnek gondoltakat felragasztottam a középiskola során használt diplomata táskámra. Merthogy akkor menő volt ilyen kemény dobozos táskával suliba menni, és ráragasztgatni matricákat.
Itt most véget ér ez a rész, a következőben felidézek olyan eseményeket, mint az 1982-es női kézilabda világbajnokság, a szintén a Budapest Sportcsarnokban rendezett ’83-as C-csoportos jégkorong vb, valamint visszaemlékszem rá, milyen volt a Népstadion épületében járni, és ott belépni az öltözőbe. Remélem, érdekesnek találtátok az emlékeket és sztorikat, továbbra is maradjatok velem és kövessetek a facebookon és itt a blogon is.
*** Ha biztosításra van szükséged, netán hitelfelvételi lehetőség vagy hitelkiváltás iránt érdeklődsz, a 70-3170694 telefonszámon állok rendelkezésedre. Hívj nyugodtan, ha kérdésed van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése